Zira valamelyik este talált egy sünt. És mivel ez élete első sünje, gondolom, alaposan meg is akarta szaglászni, esetleg kóstolni. Legalábbis erre vezetem vissza azt az éktelen csaholást (felváltva felháborodott és fájdalmas hangon) amit csapott, és amit addig nem is hagyott abba, amíg ki nem mentünk megnézni, mi van. 

Szegény süni addigra tökéletes gömbformát vett fel, mert persze Reno is ott volt - a mafla bufla csak piszkálgatta a mancsával néha, ha Zirától épp odafért, de azokkal a vastag talppárnákkal, azt hiszem, hamar kibogozta volna a szúrós jutifalatot. 

Úgyhogy süni be a piros vödörbe, vödör a kezembe, ki az utcára (a kutyák majdnem kidöntötték a betonkerítést, hogy mi van már, hova viszem a bökős labdájukat), egy kertbe, ahol tudom, hogy nincs kutya, be. Remélem, hazatalált...