(Megjegyzés: ezt a postot pont egy hete, vasárnap este készítettem be, csak mindig volt más aktuális. Most, hogy – hol kopogjam le – lecsengett a hisztiperiódus, kirakom végre.)
Igazából nem volt lassú, és vészesen zajos sem, de hát nyolc sávra felvenni, ahhoz kell processzor, meg az se mindegy, hogy mennyire zúg. Úgyhogy azzal kezdtük, hogy átvariálunk mindent: Csabi új holmikat kap, én megkapom az ő levetett alkatrészeit (amik még mindig jobbak, mint amivel az én gépem jelenleg fut) és az én gépem tesz egy lépést hátra, és a tesómnak lesz belőle wordre-msnre használt pc.
Vagyis első lépésben processzort cserélünk a stúdiós gépben. Mondom, első lépésben.
A processzorcseréhez új alaplap is kellett; mert ha már, akkor duál legyen (ami érthető), amit viszont nem bír el a régi.
Az új alaplapon nincs integrált videokártya, tehát kell az is. Ha pedig már PCI videokártya, akkor ahhoz kell a négyszázas táp is, ezt az én gépem esetéből tanultuk meg, amikor az én S3 videokártyám (most miért, teljesen jól szolgált) meghalta magát, és az új akkora teljesítményt vett (volna) fel, ami nem volt a rendszerben, vagyis hol bekapcsolt a gép, hol nem.
És persze memória minden mennyiségben.
Aztán számolgattunk, és nem jött ki: az alaplapon 5 PCI slot volt, amikbe a következőket akartuk volna belerakni:
- 1 videokártya
- 2 stúdiós hangkártya (ami igazából egy, csak két elemből áll, ég tudja, miért
- 1 hagyományos hangkártya
- 1 tévékártya
- 1 IDE elosztó kártya.
Ugyanis az Új Alaplap már a SATA jegyében készült, nekünk viszont még mindenünk IDE-s. Egy, azaz egy csatlakozóba kellett volna bekötni a winchestert, a cd-romot és a dvd-írót, és akkor még egy szó nélkül lemondtunk a második winchesterről és a sima dvd-romról. Legalább floppy-aljzat volt.
Hosszas mérlegelés, számolgatás és némi hiszti árán eldöntetett, hogy a régi hangkártyának kell mennie. Kezdődhetett a szerelés.
Nem, nem voltunk abban az illúzióban, hogy majd mi megcsináljuk. Bár meglehetős rutinom van a különböző PCI eszközök cseréjében, szét- és összecsavarozásban majd össze- és visszakábelezésben, azért alaplapot meg procit mégse. Úgyhogy szombaton délután jött egy barátunk, aki számtech szakiskolába jár, hogy majd ő megoldja. (Mindezt, ugye, úgy, hogy hétfőn reggel kezdődtek volna a felvételek. Igen, már akkor is salto mortale-nek érződött, kötél és háló nélkül.)
A srác kicsit ledöbbent, amikor prezentáltuk neki a feladatot élőben, de becsületesen nekiállt. Kiszedte a régi alaplapot, beillesztette az újat (igaz, frusztrálta kicsit, amikor a táp nem ment be a csatlakozóba fordítva – aztán a processzor. Mint egy Fabergé tojást, olyan óvatosan kezeltük, és mégis sikerült pontatlanul odailleszteni – amikor pedig le akartuk venni, hogy újraillesszük, persze, hogy sikerült elgörbítenünk pár tüskéjét.
Kiegyenesítettem.
Beillesztettem.
Hűtő, ventilátor rajta. Verejtékes homlokkal a sarokba roskadtam, hogy a srác most már fejezze be. Be is fejezte: bedugdosta az IDE eszközöket, meg az előlapi LED-ek, front-USB-k és gombok csatlakozóit, utóbbiakat bevallottan találomra. Majd elrohant, mert ekkor már hét óra volt, ő pedig buliba hivatalos.
Összeraktuk, naná, hogy nem működött. Fogtam a manualt, kibogoztam és bekötögettem helyesen az előlapi kábeleket (kell-e mondani, hogy eddigre mindkettőnk vérnyomása kétszázötven körül járt?), még mindig nem működött. Akkor megegyeztünk abban, hogy tönkrebasztuk a procit, tegyük vissza a másikat, legalább az működjön.
Mindent kiszerel, régi alaplapot visszailleszt, mindent visszadugdos, nem működik.
Na, az volt a nagyhalál pillanata, éjfél körül. Úgy hagytuk, elmentünk lefeküdni. (Ez még akkor volt, amikor Zirocska velünk aludt és éjjelente ki- kikéretőzött.)
Másnap reggel segélykérő SMS Zolsnak, hogy nagyon kellene, hogy jöjjön, megint. És Zols jött is, mert ő olyan. Belenézett a gép hasába, valamit meghúzott, valamit meglazított, nem tudom – bekapcsolta, és ment.
Innentől kezdve a sztori maga nem olyan érdekes, délután négyre állt a gép, (a processzor is működött) csak a rendszert kellett feltenni. Tanulságként én úgy döntöttem, hogy az enyémet senki ki nem belezi (nem mintha nem bíztam volna benne, hogy Zols képes rá, csak igazából nem ez a munkaköre így vasárnap egész nap), csak belepakoltam a maradék memóriát, a stúdiós régi alaplapjából és procijából lett a tesóm gépe végül. Az még azóta sincs feltelepítve, de majd valamelyik este nekidurálom magam.
Ja, az IDE elosztó végül kimaradt, mert valamiért nem volt hajlandó működni, úgyhogy kiesett a cd-rom is. Ellenben így befért az összes hangkártya. Ami aztán a következő bonyodalmat okozta, mert az alaplapi összeakadt a stúdióssal. EAccess Violation, írta ki, és nem volt hajlandó megjelenni a windows hangerőszabályozójában. Grrrr.
Most működik. Ugyan a kábeltévét nem fogja, de ott már a koax kábelben keresném a hibát. A Ragyogás-t nem vesszük fel az éjszaka. Viszont alszunk végre.
